550. Czóbel Béla (Budapest, 1883 - Budapest, 1976)

Asztali csendélet napraforgókkal, 1962

olaj, vászon

51*62 cm

j.j.l.: Czóbel

kiállítás:
– Antik Enteriőr VII. Budapest, Műcsarnok, 2000. november 23-26.
aukció:
– Blitz a Magángyűjtők Galériája, 19. Őszi Képaukció, Budapest, 2000. október (kat. 29.)
– Erdész & Menshikoff Aukciósház, Tavaszi festményaukció, Budapest, 2001. április (kat. 68.)

Kállai Ernő 1934-ben Czóbel Béláról írott könyvében a művész látásmódjának jellemzőiként, elsősorban színeinek érzéki bőségét, mélyről felparázsló energiáját, nedvdús festőiségét emelte ki. Kállai jelzői találóak és alkalmasak Czóbel évtizedekkel későbbi festészetének körülírására is, jelezve a hosszú életpálya következetes folytonosságát. Czóbel önelvű fejlődése, függetlensége, európai látóköre a felnövekvő új generációk számára is példaadó volt. A háborút követően, csaknem egyedülálló módon tartotta meg korábbi Nyugat-európai kapcsolatait. Külföldön a fauve festészet klasszikusaként üdvözölték, 1948-tól pedig ismét rendszeresen kiállított Párizsban, újabb képeit alkalmanként bemutatta Londonban, Genfben és Chicagóban is. Hazai rehabilitációja – szűkkörű 1954-es szentendrei tárlatát követően – 1958-ban történt meg, amikor kisebb kollekcióját kiküldték a Velencei Biennáléra, majd megnyílt gyűjteményes tárlata a Nemzeti Szalonban.“Egy idő óta újra érzem a festés örömét, a munkának azt a lázát, amelyet csak fiatal koromban éreztem” – vallotta Pascal-Emmanuel Gallet-nak; “Olyan dolgokat látok, amiket azelőtt nem vettem észre és most meg szeretném valósítani… Minden kép újrakezdés” – nyilatkozta 1972-ben. Élete utolsó két évtizedében az arckép mellett legkedvesebb témája a csendélet lett, amelyet kiváltképp alkalmasnak talált az őt foglalkoztató festői problémák kifejezésére. A Csendélet napraforgókkal Czóbel 1960 körüli asztali csendéleteinek azon sorába illeszkedik, amelyek néhány hétköznapi tárgyat megidézve villantják fel mindennapi anyagi környezetünk lenyűgöző sokszínűségét és teljességét. Az asztallapra helyezett könyvek, virágcserép, váza és két szál napraforgó látszólag véletlenszerű együttese a képsíkon már feszes szerkezetbe ágyazott örvénylő színkörként jelenik meg. A színek áramlásának kiindulópontja a váza kékje, amelynek fémes csillogású alakzatából a virágok napsárga hullámvonalain át a könyvek háttérből felizzó vörös-sárga színpárosáig íveli tekintetünket a művész. A csendélet ékes bizonyíték, hogy Czóbelnek az anyag érzékien lüktető belsejéig hatoló mámoros festőisége semmit sem veszített az évtizedek folyamán lendületéből.
Révész Emese