584. Gráber Margit (Budapest, 1895 - Budapest, 1993)

Gyümölcs és virág, 1978 körül

olaj, vászon

60*80 cm

j.j.l.: Gráber

feltehetően kiállítva:
– Gráber Margit festőművész kiállítása, Pécs, Képcsarnok Bemutatóterem, 1978. november 9-24.

„Ne csinálj magadnak faragott képet!” – mondja az írás. De én, Jehova lánya, egész életemben faragott képeket csináltam; végül is mi másért, mint e névtelen dicséretére. Mert minden szépség és zene, és mindenféle harmóniák általa és miatta vannak. Tőle valók, a névtelentől, akihez nem ér föl emberi ész.” – ezzel a gondolattal zárul Gráber Margit emlékezéseinek könyve, melyben beszámolt gyermekkoráról, tanulmányairól, utazásairól, s amelyben remek portrékat és izgalmas anekdotákat közölt mestereiről és barátairól. Gráber kis híjján végigélte a teljes huszadik századot. Mindent látott és hallott és megélt, ami ebben a művészettörténeti szempontból is robbanásszerű fejlődést mutató évszázadban történt. Hihetetlen még belegondolni is, hogy művészeti tanulmányait még 1910-ben kezdte és utolsó önálló kiállítására 1991-ben került sor. A kecskeméti művésztelepen Iványi Grünwald Béla tanítványa volt, de itt ismerkedett meg későbbi férjével, Perlrott Csaba Vilmossal is. A huszas évek első felében Németországban éltek, a második felében pedig javarészt Párizsban dolgoztak együtt. Perlrotton kívül hatottak rá a kubisták és a vadak, de természetesen a modern festészet egyik legnagyobb hatású mestere, Paul Cézanne is. Gráber teljesen önálló, senkivel sem összetéveszthető egyéni stílust fejlesztett ki az évtizedek során, melynek termését rendszeresen be is mutatta a nagyközönségnek. 1945 után közel húsz évig tanított a Dési Huber Kör tanfolyamain. „A múltból csak a képeim javát szerettem volna megmenteni, de ezek éppen a mentés következtében pusztultak el. Ötvenedik évemben jártam, de volt még kedvem és erőm újrakezdeni. Soha nem ismert örömmel töltött el, hogy részem lesz, a magam területén, talán igazságosabb és éltetőbb világ építésében.” – olvasható emlékeinek kötetében. Gráber most aukcióra kerülő gyönyörű asztali csendéletén, szinte az egész huszadik századi modern festészet esszenciája ott található. A tiszta és erős színek, a nagyvonalú formaképzés, az energikus ecsetkezelés és a minden irányban nyitott képtér, nyíltan hirdeti az előítélettől mentes szabad művészet igazát. S mindezt pár egyszerű használati tárgy, néhány zamatos gyümölcs és egy cserépvázányi színpompás virág hathatós segítségével. Ez az igazi művészet.

Rum Attila