542. Vaszary János (Kaposvár, 1867 - Budapest, 1939)

Női akt, 1920 körül

olaj, vászon

79,5*66 cm

j.j.f.: Vaszary J.

reprodukció:
– Lázár Béla: Vaszary János, (Az Ernst-Múzeum Művész-könyvei VII.), Budapest, 1923, (XIV. tábla).

Vaszary János akadémizmustól a modernizmusig ívelő pályájának alakulása, önmagában az aktábrázolásokon is jól nyomon követhető. Művészeti tanulmányai idején biztos alapokat szerzett az akadémikus és naturalista testábrázolás technikájában. A Mintarajziskolában Székely Bertalan tanítványaként megtanult a látvány geometrikus lényegére koncentrálni, a müncheni akadémián pedig Ludwig von Löfftz mellett alapos anatómia ismereteket szerzett. Párizsban mindezt kiegészítette a természeti látvány naturalista megfigyelésének képességével. Valamennyi iskola megegyezett abban, hogy az aktábrázolást a festői képalkotás alapjának tekintette, amely fejleszti a természet megfigyelése és absztrakt festői leképezés képességét. E látásmód szerint az akt az elvont képi kifejezés esszenciája, rajz, arány, szín, ritmus és kifejezés összegzője. Vaszary e gondolatmenetet követve az aktot olyan elvont képi jelnek tekintette, amely festőnyelvi kísérleteinek egyik legtisztább hordozója volt.
Első összefüggő századfordulós aktsorozatán a tájba helyezett női aktok önmagukon túlmutató, szimbolikus jelenségek, a megújhodás, életerő jelképei (Forrásnál, 1895; Eleven kulcs, 1899; Ádám és Éva, 1900). Az 1900-as évek elejére Vaszary elhagyta a szimbolikus kerettémákat, a sötét háttérből sejtelmesen felderengő testeket egyszerű életképi helyzetekbe állította (Fürdő után¸1903; Tükör előtt, 1904). Ebben az időszakában már gyakoriak a nézőtől elforduló, rejtőzködő, szemét eltakaró aktok (Női akt, 1901, Rippl-Rónai Múzeum, Kaposvár).
Az aktos téma ezt követően 1920 körül kezdte el ismét élénken foglalkoztatni. A háború utáni első jelentős bemutatkozásán, 1919-ben az Ernst Múzeumban rendezett kiállításán a bemutatott hatvanöt festmény több mint fele aktos kompozíció, részint biblikus jelenet, életkép, részint pedig önmagukban álló aktos stúdium volt. A tárlaton Vaszary nyolc akttanulmánya szerepelt. Ezek közös jellemzője, hogy a női testeket önmagukba zárt festői jelnek tekintette. Nem érzékiségük, hanem mint összetett térbeli formák, sajátos színfelületek voltak elsősorban érdekesek a művész számára. Itt bemutatott Női akt jellegzetes és fontos darabja Vaszary 1920 körüli akt-ciklusának. A baljával szemét eltakaró modell a képsíkon átlósan, kompozicionálisan merészen elvágva jelenik meg. Kézmozdulatát tekintve közeli párhuzama a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében található, 1921-ben festett, Ébredés címen ismert kompozíció. Vaszary e stíluskorszakában jellemző volt a sötét alapozásra felvitt, világos színfelületek használata, amely lendületesen elhúzott, expresszív ecsetkezelésnek köszönhetően belülről felragyogó színtömböket hozott létre. „Némelyik képén mintha egy kráteren apró repedések támadnának, s most azokból süt elő a láva heve” – fogalmazza meg érzékletes hasonlattal a látványt Lyka Károly. Festőileg ez Vaszary leginkább drámai, expresszív stíluskorszaka, ahol a nagyerejű festői gesztusok sötétből felizzó, intenzív színekkel párosulnak.
Az ábrázolt akt átütő ereje tisztán a festői ábrázolás eszközeiből fakad: az átlós elhelyezés dinamikája, a test nyugtalanító elvágása, a hűvös kékes alapból felragyogó bőr pulzáló rózsaszínje, egyáltalán a megmutatás és eltakarás kifinomult játéka visz feszültséget a látványba. Ahogy Vaszarynál mindig, a modellnek ezúttal sincs személyisége (amit szemét takaró kézmozdulata is felerősít), a modell csak test, amelyet a festő kelt életre, és amelynek legfőbb hivatása, hogy a festői képalkotást szolgálja.

Révész Emese